A fejfájás az egyik leggyakrabban előforduló fájdalom. Szinte mindannyian átéltük már valamilyen formában.

INFLUENZA TÜNETEI ÉS KEZELÉSE
Az influenza járvány minden évben sok embert érint, ezért fontos tudni, hogyan ismerjük fel és mit tehetünk ellene.
Milyen betegség az influenza?
Az influenza egy fertőző betegség, amelyet az influenza vírusok okoznak. Évszakok szerint változó súlyosságú járványokat okoz, és gyakran összekeverik a megfázással, illetve könnyen összetéveszthető a COVID 19 tüneteivel is. Története több évszázadra nyúlik vissza, és azóta számos világjárványt okozott, amelyek közül a leghíresebb az 1918-as spanyolnátha volt.1 Cseppfertőzéssel terjed, köhögéssel, tüsszentéssel vagy akár beszéddel is átadható. Ezeken kívül, fertőzött felületekkel való érintkezés is okozhatja a vírus terjedését.
Az influezna tünetei
Az influenza tünetei gyakran hirtelen kezdődnek és súlyosabbak, mint a megfázás tünetei.
Klasszikus tünetek
A ritkább tünetek közé tartozik a hányinger, hányás és hasmenés. Időseknél és gyerekeknél az influenza tünetei eltérhetnek, gyakrabban alakulnak ki szövődményes megbetegedések, mint például bakteriális tüdőgyulladás, toxikus sokk szindróma vagy a középfülgyulladás.2
Influenza vs. megfázás tünetei
A megfázás tünetei általában fokozatosan, lassabban jelentkeznek, és enyhébbek, mint az influenza tünetek, például orrdugulás, torokfájás és tüsszögés. Megfázás esetén az erős fejfájás és az izomfájdalom nem jellemző, míg ezek az influenza esetén általánosan jelentkeznek.3 Az influenza és a megfázás elkülönítésére különféle diagnosztikai teszteket használnak, mint például gyors influenza tesztek és PCR vizsgálatok, ha a COVID 19 gyanúja is felmerül.4
Influenza vs. koronavírus tünetei
Az influenza és a koronavírus (COVID-19) tünetei hasonlóak lehetnek, de vannak különbségek is. A légszomj és a légzési nehézségek gyakoribb és súlyosabb a COVID-19 betegség esetén. Az íz- és szaglásvesztés inkább a koronavírusos megbetegedésre jellemző, valamint a hidegrázás és a magas láz is gyakoribb az influenzás betegeknél. A hasmenés, hányás, hányinger a COVID-19 betegségnél jellemző, de ott sem minden esetben.5
Meddig tart az influenza?
Az influenza lefolyása és időtartama egyénenként változó lehet ahogy az általános jellemzői is, de a következő fázisok figyelhetők meg általában.6,7
Meddig fertőz az influenza?
Az influenza fertőzőképessége több tényezőtől függ, beleértve az egyén immunrendszerének állapotát és a vírus terjedésének módját. Általában az influenzás beteg a következő időszakokban fertőző.6
A tünetek megjelenése előtt: Az influenzás betegek már a tünetek megjelenése előtt 1 nappal képesek fertőzni másokat.
A tünetek megjelenése után: A fertőzőképesség általában a tünetek megjelenésétől számított 5-7 napig tartanak. Felnőttek esetében ez a periódus gyakran a 3-5. nap környékén a legintenzívebb. Gyermekek és legyengült immunrendszerű személyek esetében a fertőzőképesség hosszabb ideig is fennállhat, akár 10 napig vagy tovább.
Mi tehetünk az influenza ellen?
Mivel az influenza nagyon fertőző és az influenzavírusok mutálódnak is, ajánlott a megfelelő higiéniai gyakorlatok (például: szappanos kézmosás, alkoholos kézfertőtlenítés, tüsszentési etikett) betartása. Ezen felül az influenza elleni védőoltás felvétele a leghatékonyabb módjai a vírus terjedésének megelőzésére. Az influenzás betegeknek ajánlott az otthoni ágynyugalom és kerülni a szoros kapcsolatot másokkal. A tünetek megjelenésétől számított legalább 7 napig izoláljuk magunkat, ha megbetegedtünk, vagy amíg a tünetek teljesen el nem múlnak, hiszen nem tudhatjuk pontosan, hogy meddig fertőz az influenza. A fertőzött felületek tisztítása segíthet csökkenteni a vírus terjedését.8
Az influenza kezelése
Fontos, hogy elegendő pihenést és alvást biztosítsunk a szervezet számára a gyógyuláshoz az influenza kezelése alatt otthon. Igyunk sok folyadékot (víz, tea, levesek), hogy megelőzzük a kiszáradást, különösen, ha lázas állapot vagy izzadás jelentkezik. Súlyos tünetek esetén, mint a 38°C fölötti láz, légszomj, mellkasi fájdalom, vagy ha a tünetek nem javulnak néhány nap után, fontos orvoshoz fordulni.
Az elhúzódó influenza szövődményekhez vezethet (például tüdőgyulladás, hörghurut), és ilyenkor az orvos egyéb kezelést írhat elő, például antibiotikumokat bakteriális fertőzés esetén. Az antibiotikumokat viszont nem javasolják az influenza kezelésére, mivel az influenza vírusok által okozott fertőzés, és az antibiotikumok hatástalanok vírusfertőzések ellen.6
Az Algopyrin 500 mg filmtabletta erős fájdalom és lázcsillapító, így hatékony lehet láz és a fejfájás enyhítésére, amelyek gyakori tünetek az influenzában. Azonban fontos megjegyezni, hogy az influenzát vírus okozza, és az Algopyrin nem befolyásolja közvetlenül a vírusokat. Általánosságban elmondható, hogy az Algopyrin használata megfontolandó lehet az influenzás tünetek kezelésére, de ha a panaszok 3 nap múltán nem enyhülnek vagy súlyosbodnak, akkor feltétlenül orvoshoz kell fordulni és az orvosi tanácsoknak megfelelően kell eljárni.
Ez is érdekelhet
1https://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/fertozo_betegsegek/cikkek/miert_lett_spanyolnatha_az_influenzajarvany
2https://www.webbeteg.hu/cikkek/fertozo_betegseg/471/influenza-ki-kell-pihenni
3https://benu.hu/cikk/kulonbseg-natha-es-influenza-kozott
4https://egeszsegvonal.gov.hu/i-j/1055-influenza.html
5https://egeszsegvonal.gov.hu/s-sz/1081-szezonalis-leguti-megbetegedesek.html
6https://orvosilexikon.hu/cikkek/meghules-vagy-influenza-0
7https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/influenza-szovodmenyei-tudogyulladas-natha-megfazas-kohoges/4nehjed
8https://www.webbeteg.hu/cikkek/legzoszervi_betegseg/9229/az-influenzaval-kapcsolatos-leggyakoribb-tevhitek
*IQVIA Pharmatrend Sell-out adatok alapján 2022. január-december időszakban az Algopyrin a legtöbbet eladott fájdalomcsillapító készítmény doboz és értékbeni forgalom alapján (OTC piacon)
OPELLA HEALTHCARE COMMERCIAL KFT.
1138 Budapest, Váci út 133. „E” épület, 3. emelet - Telefon: (+36 1) 505 0050
Gyógyszer- és egyéb termékinformáció:
(+36 1) 505 0055 - Web: www.sanofi.hu - Email: kapcsolat@sanofi.com
MAT-HU-2500614 (02 Jul 2025)
Az Algopyrin 500 mg filmtabletta metamizol-nátrium-monohidrát tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer.
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Az Algopyrin gyártója büszke arra, hogy B Corp tanúsítvánnyal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy egy olyan közösség tagjai vagyunk, amely az üzleti életet a jó ügyek szolgálatába állítja. Elkötelezettek vagyunk az emberek, a közösségek és a bolygó jobb öngondoskodásának támogatása mellett. Ez a szigorú minősítés elismeri munkánkat, amelyet azért végzünk, hogy fokozzuk termékeink pozitív hatását a világra, beleértve a környezeti hatások minimalizálását, a felelősségteljesebb beszerzést és a közösségek jólétének támogatását, ahol üzleti tevékenységet folytatunk.